Helló, kedves blog!

Azért írom így, mert valószínűleg nem nagyon olvassa senki ezt a blogot, én meg írni szeretném valakihez.

Tehát, engedd meg nekem, blog, hogy elmeséljem, mi történt eddig.

Szóóóval, vegyünk egy ilyen remegős lábú, állandóan ideges csirkét, mint amilyen én vagyok. Nem szakadtam még le anyámról, alapvetően, a jelenlegi helyzetemben szükségem lenne valakire. Erre, én hülye idióta, kitalálom, hogy kijövök ide, teljesen egyedül és elérem, hogy magamra legyek utalva. Hát, mit ne mondjak, nagyon okos vagyok.

Az ideút kissé bonyolult volt. Péntek reggel, két napnyi tivornya és sokáig ébren partizás után, megérkeztem Tilburgba, Hollandiába, apumhoz. Ott eltöltöttünk egy éjszakát, bennem volt még az első, friss pánik, hogy úúúristen miafaszt fogok én itt csinálni egyedül. Aztán másnap, kora reggel elindultunk ide. Kábé hét órakor keltünk útra, hosszú volt és unalmas. Koppenhágába eredetileg komppal akartunk átmenni, mert az rövidebb, de kiderült, hogy sokkal drágább. Így hát úgy döntöttünk, a hosszabbik utat választjuk és átmegyünk azon a hídon, ami a dániai szigeteket köti össze.

Teljesen megérte.

Az a híd valami eszméletlenül gyönyörű. Nehéz szavakkal leírni a látványt ( és saját hülyeségemnek köszönhetően a képeket sem tudom ide feltenni, ezt majd, amint alkalmam lesz rá, bepótolom), de azért ne higgyétek, hogy nem próbálom meg.

A két part között a híd kb. 16 kilométeren keresztül fut a vízen. Ameddig csak a szem ellát, végtelen kékség mindenhol. Abból a magasságból a hajók aprócska, fehér pontoknak tűnnek. A víz a nyílt részeken vad, tajtékzó és megállíthatatlan, a kikötők közelében viszont gátrendszerrel megszelídítik. 

A part közelében talán még ennél is gyönyörűbb. Első látásra beleszerettem ebbe a partszakaszba. Persze nagyon drága lehet, és valószínűleg lehetetlen ott lakást találni, de azt hiszem, célommá vált, hogy ha bejön itt nekem minden, amit elterveztem, akkor tengerpartra néző lakásom lesz. Nem kell nagy. De én minden reggel ezt a gyönyörűséget akarom nézni.

Annyit tudok erről mondani, ha valaki egyszer Koppenhágába menne, akármilyen fárasztó is, vágjon neki kocsival és válassza a hosszabb utat. Ezt a látványt egyszer az életben mindenkinek meg kell tapasztalnia.

Este, fél hét körül érkeztünk meg. Először apuék szállására mentünk, ott lepakoltak, aztán mentünk tovább az én szállómra.

A Generator Hostel egy nagyon jól kialakított, jól felszerelt, modern diákszálló, hangulatos pihenő szobákkal és kényelmes fekvőhelyekkel. A személyzet kedves és segítőkész, a hangulat fiatalos és életvidám, a színek élénkek. Amennyiben Berlinben, Koppenhágában, Dublinban, Londonban, vagy Hamburgban kellene megszállnotok, csak ajánlani tudom a Generator Hostelt (ez volt itt a reklám helye :P).

A szobák hat fősek, és a hétvégére mind megtelik. Koppenhága pörgő, nyüzsgő, kupis város. Azt ne akarjátok tudni, hogy mi van itt szombat este. Az utcák megtelnek, mozdulni alig lehet, még levegőt se nagyon kapsz. Mindenki tajtrészeg, vagy be van állva és hangos a zene. A vasárnap reggel talán még a szombat esténél is brutálisabb. Mert, amit a szombati éjszaka jótékony sötétje eltakar, azt a vasárnap reggel, a maga felkelő napjával kendőzetlenül felfed.

Az utcát elborítja a szemét. Az üres műanyag poharak, zsíros papírzacskók és hányás között seggrészeg fiatalok fekszenek, buszra várva. Csak hát arra nem jár busz. Naaa mindegy.

Kicsi, utcasöprő kocsik járják az utcákat, igyekezvén, hogy eltüntessék a mocskot, amit ezek a fiatalok ide műveltek az éjszaka folyamán. A nagyját sikerül is elvinniük.

Erre a hatalmas parti életre való tekintettel én átvonultam apáékkal az ő szállójukba, ami 22 elképesztően hasznos kilométerre van Koppenhága központi részétől. Az a hely szombat este, hét órától olyan csendes és kihalt, mintha maga a városrész aludt volna el. Még a madarak sem mernek pisszenni.

Mielőtt azonban átmentünk volna, megvacsoráztunk egy aranyos kis mexikói étteremben. Hangulatos volt, a kaja meg finom.

Tehát az éjszakát ott töltöttük, apáék hotelében, majd apa reggel visszahozott a hostelbe, aztán ők is összepakoltak és átjöttek hozzám. Végül elbúcsúztak és elmentek.

Egyedül maradtam.

Arra számítottam. hogy rosszabbul fogom viselni. Hogy majd megijedek, ahogy szoktam és sírva felhívom apát, hogy jöjjön értem. De én csak ültem ott csendesen, nyugodtan, egy apró kis idegességgombóccal a gyomromban.

Amit elűzött egyrészt az a tény, hogy a pihenő szobákban olyan kényelmes kanapék vannak, hogy az ember mindenről megfeledkezik, másrészt, pedig az, hogy tudtam kicsit beszélni az otthoniakkal.

Miután beszéltünk, visszamentem a szobámba, hogy összeszedjem magam és egyek valamit. Bent volt az egyik szobatársam, aki egy német lány és, ha jól értettem, Valerie a neve. Beszélgetni kezdtünk és ennek a beszélgetésnek az lett a vége, hogy megkajáltunk a bárban, aztán elmentünk a Koppenhágai Nemzeti Múzeumba.

A belépés ingyenes, a múzeum, pedig szép, és érdekfeszítő. Főként a dán felfedezők által, a világ különböző pontjain gyűjtött értéktárgyakból áll. Az egyetlen nehézséget a Dániával kapcsolatos kiállítás megtalálása jelentette. De végül az is meglett. :D

Dánia történelméből az 1600 és 2000 közötti időszakot mutatták be. Sok érdekes és vicces dolgot láttunk.

Miután visszajöttünk még csevegtem egy kicsit az otthoniakkal, aztán tevékenykedtem egy kicsit és nyugovóra tértem.

Most, pedig, miután befejeztem az életrajzom és ezt a blogot, elindulok ügyintézni, lakást keresni, esetleg munkát, ilyesmi. Szurkoljon, aki akar! :)

Majd még jelentkezem! :)

(Korábban már valószínűleg megígértem, így ennek most eleget téve láássááátok amit én láttam :D)